Az ELKH KOKI Dendritikus komputáció képalkotó csoportjának tagjai nemrégiben publikáltak fontos felfedezést a nagy presztízsű Nature Communications című tudományos periodikában. Ennek kapcsán készített két kutatóval, dr. Chiovini Balázzsal és Prof. dr. Rózsa Balázzsal interjút a Klubrádió Utópia című tudományos ismeretterjesztő műsora.
Az interjúkban dr. Chiovini Balázs ismerteti a kutatás főbb eredményeit a neuroplaszticitás és memórianyom-rögzítés tágabb kontextusába helyezve. Bemutatja eredményeik tudományos és egészségügyi jelentőségét, és kitér szélesebb érdeklődésre számot tartó vonatkozásaira, mint például alvás és tanulás összefüggései, valamint bemutatja a kutatás távolabbi céljait.
A második interjúban Prof. dr. Rózsa Balázs beszél arról az eszköztárról, amely lehetővé tette a kutatók számára ezeknek az eredményeknek az elérését. Az ultragyors háromdimenziós lézerpásztázó mikroszkópia – melyben a Femtonics Kft. úttörő szerepet játszik – jelenleg az egyetlen olyan eljárás, amely által megfelelő sebességgel, elegendő mennyiségű idegsejt aktivitását lehet rögzíteni ahhoz, hogy a memórianyomok rögzítésének sejtszintű mechanizmusai megfejthetőek legyenek.
Emellett természetesen szó esik az agykutatás legújabb eredményeiről és ígéreteiről, mint például a látás idegrendszeri alapjainak megfejtése vagy a látássérülések gyógyítása.
A rendkívüli beszélgetés az alábbi linken érhető el: